Amit kínálunk

Éttermünket a nemzetközi besorolások és kategorizálás szerint a fine dining étterem kategóriába soroljuk, ételeinket mindenkor friss, lehetőleg hazai, szezonális alapanyagokból készítjük. Az Onyx étteremben az elfeledett helyi ízeket újragondoltan, a legújabb technológiák felhasználásával, attraktív tálalással készítjük el és ötvözzük a nemzetközi ízekkel

Éttermünket leginkább a kóstoló menüinkkel kívánjuk bemutatni, ezért ebédidőben 3, 4 és 6 fogásos menüvel, míg vacsoraidőben a hatfogásos Magyar Evolúció Menüvel és a nyolcfogásos Chef menüvel várjuk vendégeinket.

A menük kóstolásával kaphat leginkább átfogó képet éttermünk konyhájáról. Asztaltársaságonként egyféle menü rendelését javasoljuk.

Szeretnénk, hogy vendégeink a felszolgált ételsorokat az elejétől a végéig el tudják fogyasztani, az egyes adagok ehhez igazodnak. A menük és ételek a harmónia jegyében készülnek, ezért kérjük, hogy bízzák magukat kollégáink szakértelmére, ha lehetséges az általunk kigondolt ételeket, vagy sorrendeket ne változtassák meg.

Az Onyx étteremben mindenkor gasztronómiai élményt kívánunk nyújtani, ebből adódóan vacsoraidőben az étkezés időtartama elérheti a 2-3, akár 4 óra időtartamot is.

Asztalfoglalás

A tökéletes vendégfogadáshoz kérjük, hogy érkezése előtt mindenképpen foglaljon asztalt honlapunkon keresztül. Amennyiben aznapra kíván asztalt foglalni, ebédre 11 30-ig, míg estére 17 30-ig tudjuk asztalfoglalását fogadni. Kérjük, hogy a foglalt időpont szerint érkezzenek. Asztalát 20 percig tudjuk tartani, amennyiben nem jelzi késését. Délben legkésőbb 13 30 óráig, vacsoraidőben legkésőbb 20 30 – ig kérjük érkezzenek meg. Amennyiben allergiája, vagy érzékenysége van valamelyik étellel, itallal szemben azt asztalfoglalásnál jelezzék. 

Szervízdíj

A nemzetközi gyakorlat és a magyar adótörvények szerint lehetővé tett 15 % - os szervízdíjat számítunk fel az étel és italfogyasztásra.

Parkolás

Az étterem a belváros szívében, Budapest üzleti negyedében a sétáló részen található. Az étterem környékén az autós forgalom korlátozott és behajtási engedélyhez kötött. Amennyiben az esti étkezéshez gépjárművel érkezik hozzánk, a Vörösmarty Irodaház parkolóházában 3 órára biztosítunk Önnek helyet (a parkolóba a Széchenyi tér irányából az Apáczai Csere János utcán keresztül a Deák Ferenc utcából lehet behajtani). Kérjük, ha igényli a parkolójegyet, azt asztalfoglalásánál jelezze. 

Dress Code

Smart casual

Kisállatok

Kérjük, hogy négylábú barátaikat ne hozzák el, mert éttermünk nem alkalmas kisállatok fogadására. 

Dohányzás

Az Onyx étterem az érzékszervek kényeztetéséről, a kulináris élvezetekről szól. Mindenkor az ízekre, illatokra és harmóniára fókuszálunk. Ezek összeegyeztethetetlenek a dohányfüsttel, ezért a nemzetközi gondolkodásmódot és a saját értékrendünket követve éttermünk nem dohányzó. 

Gyermekek

Tapasztalataink szerint kisgyermekek nem tudják élvezni a néha 3-4 órán keresztül tartó kulináris utazást. Ezért kérjük, ha megoldható erre a pár órára oldja meg kisbabája felügyeletét.

Nyitva tartás

Fine dining éttermünk alapvetően főétkezéseket nyújt vendégei számára, ennek megfelelően alakítottuk ki nyitva tartásunkat. Az Onyx étterem csütörtöktől-szombatig délben 12 órától várja vendégeit (utolsó vendégérkezési időpont 13 30 óra), míg keddtől szombatig este 18 30–tól – (utolsó érkezés 20 30) várja vendégeit.

Szünnapok

Tökéletességre való törekvésünk folyamatos munkával lát el bennünket. Szolgáltatásainkat minden szempontból állandóan próbáljuk javítani, hogy világszintű gasztronómiai élménnyel ajándékozhassuk meg vendégeinket. A minőség egyik legfontosabb ismérve az állandóság. Ennek érdekében vasárnap és hétfőn is zárva tartunk, hogy a hét többi napján még nagyobb odafigyeléssel, állandó éttermi és konyhai személyzettel tudjuk fogadni a vendégeket.  Ugyanezen okok miatt az étterem januárban 2 hétre, míg augusztus hónapban 3 hétre bezár, hogy a kollegák feltöltődjenek és szakmai tapasztalatokat szerezhessenek.